A közút lehet mindenkié

2017.09.01. 11:31 | Közélet
A közút lehet mindenkié

Két kerékkel, négy kerékkel – beszéljük meg közösen! Fórum 2017. szeptember 9-én, szombaton 8:30-10:30 óra között a Postás strandon, a Pilisi Tekerő regisztrációs pultja mellett felállított sátorban.

Meghívott szakértők: Vörös Csaba – BringaZóna, Török Bence – Kerékpárosklub

Szentendre Város Önkormányzata és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közös beruházásban Szentendre 11-es számú főút lakott területi szakaszán a kerékpáros közlekedés biztosítása céljából kisebb forgalomtechnikai változások és kerékpárnyomok kialakítására kerül sor. A beruházás 2017. augusztus 21-én Szentendre 11-es számú főút lakott területi szakaszán elkezdődött. A tervezést és a megvalósítást lakossági igényfelmérés előzte meg.

A tervezés szempontjai és alapelvei

A 11-es úttal párhuzamos, meglévő kerékpárforgalmi létesítmények kapacitása nem elegendő, néhol csak a gyalogosokkal közös felületen lehetséges a kerékpározás. Emellett a Telep utca és az Ady Endre utca között a 11-es út mentén semmilyen kerékpárforgalmi létesítmény nem áll rendelkezésre, így Szentendre 11-es út menti szolgáltató létesítményei, intézményei kerékpárral nem érhetők el. Ezért fontos cél a nagy tapasztalattal rendelkező, hivatásforgalmi célú kerékpáros forgalom igényeinek kielégítése, amely a 11. sz. főút kerékpározhatóságának megteremtésével elérhető válik.

A biztonságos kerékpáros közlekedés kialakításának alapelve, hogy folyópályán a záróvonal jelenlegi helyen tartásával, a forgalmi sávok újraosztásával széles forgalmi sáv jöjjön létre a külső sávban, minimálisan 4,25 m szélességben. Ezáltal a belső sáv szélessége 2,75 m lesz. Csomópontokban a belső, balra kanyarodó sávokban 3 m-es a forgalmi sávszélesség.

A 11-es úton közlekedő gépjárművek sebessége általában nagyobb, mint a megengedett. A forgalomtechnikai beavatkozások egy része az átlagsebességek csökkentését is célozza.

 Környezettudatos szemlélet

Magyarországon a környezettudatos szemlélet meghonosítása még a kezdeti szakaszban van, de egyre több település ismeri fel az alternatív közlekedési módokban rejlő megoldást. Számos európai város korlátozza sűrűn lakott részein az autó használatát. Az autózás visszaszorítása nem csupán kívánatos, de egyben ésszerű törekvés. Jellemzően rövid távra is autóval indulnak sokan, a gépkocsiban csak egy személy ül. A korlátlan egyéni autózás egyre kevésbé egyeztethető össze a tömeges mobilitás útkapacitás-igényeivel. A megfelelő életminőség és a mobilitás a nagyvárosi agglomerációkban csak akkor maradhat fenn, illetve fejlődhet, ha sikerül egyre több embert rávenni arra, hogy autóbusszal, vasúttal, gyalog vagy – nem utolsósorban – kerékpárral közlekedjen.

Szentendre a kerékpárosokért

Szentendre város hosszú távú programjában is szerepel az életminőség fenntartása és javítása az Európai Unió közlekedési, környezetvédelmi és egészségügyi ajánlásaival összhangban. A kerékpározás ösztönzését útfejlesztésekkel, sportversenyekkel erősítik városunkban is, és idén elindult a „Bringázz munkába” program.

forrás:   www.szentendre.hu