Integrált úszóverseny a V8-ban

2017.10.11. 12:27 | Sport
Integrált úszóverseny a V8-ban

Integrált úszóversennyel ünnepelte 25. évfordulóját a Szentendrei Nagycsaládosok Egyesülete. A sportrendezvényt szombaton tartották a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpontban.

Több korosztályban és kategóriában álltak fel a rajtkőre az úszók, hogy amatőr szinten összemérjék tudásukat a Szentendrei Nagycsaládosok Egyesülete általa szervezett úszóversenyen. A sportesemény legfőbb célja az érzékenyítés volt, amit szombaton tartották a V8-ban. Több egyesület részvételével tartották meg az úszóversenyt. Akadtak olyanok, akik hazai pályának mondhatják az uszoda medencéjét, hiszen a hétköznapokban is itt tartják edzéseiket. A fiatal résztvevők lelkesek voltak a friss élmények birtokában, közülük többen is évek óta sportolnak. Az uszoda többször volt helyszíne integrált úszóversenynek, ahol nyitottak a közösségteremtő rendezvényeknek. Idén is  izgalmas programokkal várják a látogatókat, ahol a sport és kulturális programok mellett macskakiállítást és Adventi vásárt is szerveznek.