loader
Két időközi választást is tartottak

Két időközi választást is tartottak

Az elmúlt négy esztendőben kétszer is kellett időközi választást tartani a városban. Elsőként képviselői lemondás, másodszorra pedig haláleset miatt.

Hidegkuti Gergely, a Fidesz-KDNP képviselője 2011. decemberében mondott le tavaly mandátumáról, ezért írtak ki időközi választást a 7-es körzetben. 2012. március 25-én 1956 választópolgár járulhatott volna az urnákhoz, de csak kevesen mentek el. Este hét óráig 456-an jelentek meg az urnéknál. A Fidesz-KDNP jelöltjére, dr. Kőrösi Tiborra érkezett a legtöbb, 212 voks. A második ifj. Lator László, a TESZ jelöltje lett 111 szavazattal. Az MSZP-s Lontai Tamás 73, a Jobbik jelöltje Holló István pedig 56 szavazatot kapott.

Kiss Károly önkormányzati képviselő halála miatt 2013. március 24-én a 4-es számú egyéni választókerületben tartottak szavazást. Öt szervezet állított jelöltet a nagyrészt püspökmajori körzetben. Mintegy 2250 választópolgárt vártak az urnákhoz. A legadott voksok közül mindössze kettő volt érvénytelen.  Horváth Győző, a Fidesz-KDNP jelöltje akkor 311 szavazattal végzett az első helyen, őt az MSZP jelöltje, Miakich Gábor követte 206 szavazattal. Kádár Péter, a Társaság az Élhető Szentendréért Közhasznú Egyesület jelöltje 148, a jobbikos Soláry József  53, Görög Balázs LMP jelölt pedig 28 voksot gyűjtött. 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok